Küldetésnyilatkozat*

„Ne taníts mást, csak Szeretetet, mert Szeretet vagy Te magad is.” J. Jampolsky

A WordMagic Coach & Mediátor Iroda & Képző által végzett munka célja, olyan pozitív szemléletű információk megosztása, melyek hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy több legyen köztünk a mosoly, a kedvesség és a szeretet. A problémák, nehéz élethelyzetek új szemléletű kezelésének elterjesztésével, a coaching során használt módszerek megosztásával, mediációval, teszünk azért, hogy a feszültséget, szorongást, betegséget, szegénységet, konfliktust okozó helyzetek  áldássá és ajándékká válhassanak bárki életében.  Az általunk végzett tevékenységekkel ahhoz járulunk hozzá, hogy széles társadalmi csoportokat érintve oszthassuk meg ezt a tudást. Kiemelt figyelmet fordítunk  az önsegítéssel, önfejlesztéssel, és önneveléssel kapcsolatos tudás átadására. Munkánk során elköteleződünk a magas szintű, tudományos elméleti megalapozottság mellett, és ugyanilyen szintű gyakorlati ismeretek átadására törekszünk.

A WordMagic Coach & Mediátor Iroda & Képzőben felelősséget vállalunk saját magunk kapcsolati, lelki, szellemi egyensúlyáért, és fejlődéséért. Saját példánkat, tudásunkat, lelki-, szellemi értékeinket örömmel megosztjuk másokkal, tiszteletben tartva érdeklődésüket, egyéniségüket, és véleményüket. Tevékenységünk során, elkötelezzük magunkat az egyéni méltóság, a kiválóság, és a szolgálat mellett. Mások fejlesztésekor arra törekszünk, hogy a saját értékességünket, felelősségeinket, és lehetőségeinket felvállalva, arra ösztönözzük a velünk kapcsolatba kerülőket, saját magukban is felismerjék értékességüket, felelősségeiket, és lehetőségeiket.

*Ez a Küldetésnyilatkozat a világhírű vezetési szakértő, Dr. Stephen R. Covey könyve „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása” című könyv ajánlásai alapján készült, 2016. december 10. napján, Berettyóújfaluban, és nyilvánosan elérhető a www.wordmagic.hu oldalon, vagy elolvasható a WordMagic Coach & Mediátor Iroda & Képző Berettyóújfalu, Kálvin tér 8. szám alatt lévő irodájában. Szándékunk szerint a Küldetésnyilatkozatot úgy használjuk, mint az iránytűt, ezáltal a hétköznapi kérdésekben és a sorsdöntő helyzetekben is segít majd megadni a jó irányt. Mivel az élet egyetlen állandósága a változás, és a változó élethelyzetekkel a küldetésünk is változhat, a Küldetésnyilatkozatot szükség szerint felülvizsgáljuk, és módosítjuk.

Berettyóújfalu, 2022. 12. 12.